Személyre szabott
kineziológiai kezelés

felnőtteknek gyerekeknek

Bemutatkozás

Gyermekkoromban, mikor arról faggattak, hogy mi szeretnék lenni, mindig azt válaszoltam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni. Már akkor éreztem, hogy csak akkor leszek boldog és kiegyensúlyozott ember, ha olyan hivatást választok, amivel embereken tudok segíteni. El kellett telnie azonban néhány évnek, amíg ennek formáját sikerült megtalálnom.

Az iskolák befejezése után asszisztensként kezdtem el dolgozni, amit nagyon szerettem, mert rengeteg emberrel kerültem kapcsolatba. Már akkor is fogékony voltam mások problémáira, gyakran osztották meg velem a kollégáim a bajaikat. A munkám mellett közgazdász diplomát szereztem, de elég hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem ez lesz az én utam.

A kineziológiával 1998-ban találkoztam először, amikor egy stresszel teli élethelyzetből kerestem a kiutat. Tudtam, hogy a problémáimat magamnak kell megoldanom, de szükségem volt külső segítségre. Már az első alkalommal alkalmával saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen hatásos a kineziológia. Amint alkalmam nyílt, elsajátítottam a módszert és azóta minden nap dolgozom vele.

A kineziológia számos ága közül a Three in One Concepts (One Brain) módszert tanultam meg, amely a test, lélek, szellem egyensúlyára helyezi a hangsúlyt. Ez a módszer a testtel, a tudatos és tudatalatti elmével egyformán dolgozik, és különösen hatékony az érzelmi stressz oldásában. Tanulmányaim során foglalkoztam grafo-kineziológiával, megismerkedtem a szervezet ideg- és energiarendszerével, a fájdalomcsillapítás lehetőségeivel, valamint fóbiák, függőségek és rögeszmés viselkedések oldásával. Munkám során a meridiánokkal és akupresszúrás pontokkal is dolgozom. Részt vettem olyan tanfolyamon, amely a tanulási problémákra és azok korrekciójára helyezi a hangsúlyt.

Különösen érdekelnek a betegségek lelki okai. Ezt azért tartom fontosnak, mert ha a test-lélek-szellem egyensúlya felborul, számítani lehet testi tünetek megjelenésére is. A közös munka során a hozzám fordulókkal megismertetem, hogy az adott betegségüknek mi a lelki háttere, ezzel is segítve őket a gyógyulásban.

Mi a kineziológia?